Júl
21
2013

Lassan vége

Sziasztok! Anett vagyok! Régóta nem írtam, erre több ok is van: amint írta Ricsi is, majdnem mondhatjuk azt hogy nincs netünk, csak ugye az a napi egy óra de azzal nem nagyon vagyunk kisegítve, a másik ok meg az hogy a napjaim mostanába végülis majdnem egyformán telnek..
Mondjuk történt újdonság is… mostmár nem csak pincér vagyok hanem néha be kell állnom segíteni egy egy szobalánynak segíteni délutánonként. Annyira nem örülök neki, sőőt.. de panaszkodni se panaszkodhatok mert nem olyan vészes.
Amúgy a munkahelyemen próbálom a maximumot nyújtani úgy érzem, de sajnos a múlt héten a tutorom: Rafaella panaszkodott rám Elenának hogy látja rajtam hogy fáradt vagyok és hogy köszönjek nagyobbat a vendégeknek meg ilyenek. ez megmondom őszintén nagyon rosszul esett. igazából ki is borított, mert ő konkrétan nem sokat lát engem a munkahelyemen, csak a főnököm Anna, és mégis ő mondott rólam ilyet, és úgy érzem hogy ez már valamilyen szinten szúrkálódás., főleg azért mert mindent amit kérnek tőlem azt megfelelően teljesítem, és mostmár szerencsére kezdenek teljesen eltűnni a nyelvi akadályok is, és számomra ez nagyon nagy előrelépést jelent! Na de mindegy, azóta próbálom még ezeket a kéréseket is teljesíteni. Remélem nem lesz gond.! mindent meg fogok tenni az ügy érdekébe legalábbis. 🙂
Sokszor már nagyon mennék haza.. de ha meg belegondolok hogy már csak három hét, akkor meg azért érzem magam rosszul hogy mindjárt vége. 🙂  most egyelőre ennyi.

Szerző: anettkiss; Kategória: Egyéb |

Nincs hozzászólás »

RSS feed a bejegyzés hozzászólásaihoz. TrackBack URL

Szóljon hozzá most!